Hírek

2018. december 14.

 

Betlehemesek –

határtalanul 4.

 



Először tíz éve, 2008-ban Kecskeméten találkoztak több országból érkező magyar fiatalok, hogy hirdessék az Örömhírt. A program szervezői elsődleges célként tűzték ki a betlehemi népi hagyományok megőrzését és a Kárpát-medencei magyarság kapcsolatainak ápolását.
Tavaly a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola volt a házigazda. Ők és beregszászi barátaink útnak indultak, hogy ott legyenek a találkozón. A Szent Imre Iskola hetedikesei közül két csapat is alakult, hogy részt vegyenek ők is a betlehemezésben. Így december 12–16. között Szabadkára utaznak ők is.
Miskolcon találkoztak a kassaiak és beregszásziak, onnan együtt utaztak Kecskemétre. Nem sokkal 13 óra után érkeztek iskolánkba. Körülnéztünk egy kicsit, majd már közösen fogyaszthatták el a finom ebédet. Majd mindenki a kápolnába ment, ahol Papp Zsolt, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója (a program ötletgazdája) köszöntötte a résztvevőket. A betlehemesek fogadalma után bepakolás és búcsúzás következett. Innen már együtt mentek tovább. A hírek szerint rendben megérkeztek, és Szabadkán már találkoztak a Csíkszeredából érkezőkkel is.


Előzmények: Betlehemesek - határtalanul

Előzmények: Örömhírt visznek Szabadkára a szentimrés diákok

Előzmények: "Cipősdobozokkal" a betlehemes találkozóra

A képeket ide kattintva tekinthetik meg.

Szakmai beszámoló

Fényképes dokumentáció

Szakmai beszámoló




 

 


 

 









 
Legfrissebb híreink